Noé bemegy a bárkába
"Monda az Úr Noénak: Menj be te, és egész házadnépe a bárkába: mert téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben. Minden tiszta baromból hetet-hetet vígy be, hímet és nőstényét; azokból a barmokból pedig, a melyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényét. Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényét, hogy magvok maradjon az egész föld színén. Mert hét nap múlva esőt bocsátok a földre negyven nap és negyven éjjel; és eltörlök a föld színéről minden állatot, melyet teremtettem."
(1Móz 7: 1-4)
Itt egy látszólagos ellentmondással találkozunk. Az ellentmondás azonban sohasem az Írásokban van, hanem azok megértésében. Hogy is van ez?
Először két-két állat beterelését parancsolta meg az Isten, majd a beszállási parancs már hét-hét állatot említ – igaz, csak az úgynevezett 'tiszta' állatokból.
A kettes szám egy tény vagy utasítás megerősítését jelenti. Itt ráadásul a két ellenpólussal együtt szerepel: 'hímet és nőstényét'. Ez így nyilván a további szaporodóképességüket, s így fennmaradásukat szabályozza; szellemi értelemben azonban azt, hogy egyelőre még maradjanak fenn azok a formák, ahová az eltévelygő élve visszatérhet az érzék-kielégítés céljából. Szükség lesz rá. Azonban azt mondja az Írás, hogy a tiszta állatokból és madarakból hetet-hetet vigyen be. Később a mózesi törvény pontosan fel fogja sorolni a tiszta állatokat, és azok kritériumait. Itt azonban elégedjünk meg azzal a ténnyel, hogy az eredeti isteni parancs értelmében az állatok eledele a 'zöld fű'. Noé napjaiban és később is, nyilván a súlyosan gonosz emberi társadalom hatására, az állatok nagy része hátat fordított ennek az egyszerű szabálynak, és táplálék hiányában, vagy félelmében más állatokkal táplálkozott. Az óriások és más szörnyek még embert is ettek, tűzön szüzeket sütögettek, így ugyanez a veselkedés felüthette a fejét az állatvilágban. Amit egy nagy vezető tesz, azt követik a tömegek – tartja egy szanszkrit mondás. Márpedig az állatvilág számára az ember igencsak hatalmas vezető, főleg, hogy rá is voltak bízva. Így hát az elhanyagolt állatokat valójában az ember tanította meg, kényszerítette rá a húsevésre, sőt egyeseket még a kannibalizmusra is: vagyis saját fajtársaik felfalására.
Amely állatok nem követték ezeket a borzalmas szabályokat, vagyis növényevők maradtak, azok lettek a tiszta állatok. A madarak ekkor még tiszták voltak. Az új világban persze tovább fokozódott, tagolódott ez a helyzet. Ezekből a tiszta állatokból kellett hetet-hetet átkísérni az új világba. Az új világ állati élővilága természetesen nem a helytelen, hanem a helyes táplálkozású és életű állatokra kell, hogy épüljön. Egyelőre azonban még bizonyos mértékben a többire is szükség van.
Az asszonyok is bemehetnek a bárkába, pedig ennek elég érdekes következményei lesznek. Ők valójában az óriások leszármazottjának az ivadékai, szívük nem olyan tiszta, mint Noéé. Ennek ellenére ebben a helyzetben még szükség van rájuk. Ők biztosítják majd a magját Sátán terveinek is. Ő nélkülük nem lehetne szembesíteni a bűnös cselekedeteket azok negatív visszahatásaival, nem lehetne a világméretű vitakérdéseket hitelt érdemlő módon tisztázni, nem lehetne az emberiséget szembeállítani saját bűnének következményeivel, s így nem lehetne megnyugtató módon örökre elítélni a bűnt és azok elkövetőit. Nélkülük újra és újra felmerülne ugyanaz a kérdéssor, és soha nem lenne vége, csak egy totálisan megismételhetetlen pusztulással. Márpedig a teremtésmű azért van, hogy pompázzon, és virágozzon, s nem azért, hogy örökre elmúljon.
A hetes szám itt is a szellemi teljességet jelenti? Vagyis a tiszta állatok pontos szellemi kódrendszerét át kell menteni az új világba, hisz alapvetően ez lesz annak a biotikai alapja. Nem beszélve arról továbbá, hogy az új világban fölajánlandó égőáldozatokhoz is csak tiszta állatok használhatók. De erről majd később.
A bekövetkezés idejét is hét napban állapítja meg, ami azt jelzi, hogy a leendő tökéletesen megtervezett isteni tett időterve is pontosan kész. A Teremtő pontosan tudja, hogy ezt követően milyen események követik egymást, és mi lesz ennek az eredménye. Mi az idő? Cselekedetek egymás utáni sorrendje. Ha egy-egy cselekvéssor egymásután szabályos rendben történik, akkor azokat megszámozhatjuk. Ez az időszámítás alapja.
Megtaláljuk itt még a negyvenes számot is. Ezzel a számmal is több esetben találkozni fogunk a Bibliában. Minden esetben a minden irányba megnyilvánuló tisztítást, tisztulást jelenti. A négyes szám a négy égtájat szemlélteti; a tízes viszont a földi, az anyagi teljességet vagy tisztaságot, a földi tökéletességet. Tehát igen jól szemlélteti, hogy az Özönvíz teljes pusztulást fog jelenteni a földi gonoszság megnyilvánulása és következményei számára. A földön semmilyen gonosz hatalom nem fog megmenekedni. A bárkában igen, de az ellenőrzött, szabályozott körülmények között van. Be van zárva! Ez egy újabb előképe lesz egy Armageddon-beli eseménynek. De erről majd akkor!
"Cselekedék azért Noé mind a szerint, amint az Úr néki megparancsolta vala. Noé, pedig hatszáz esztendős vala, mikor az özönvíz volt a földön. Beméne azért Noé és az ő fiai, az ő felesége, és fiainak feleségei ő vele a bárkába, az özönvíz elől. A tiszta barmok közűl, és a tisztátalan barmok közűl, a madarak közűl, és minden földön csúszó-mászó állat közűl. Kettő-kettő méne be Noéhoz a bárkába, hím és nőstény: amint Isten megparancsolta vala Noénak. Lőn pedig hetednapra, hogy megjöve az özönvíz a földre."
(1Móz 7: 5-10)
Ez gyakorlatilag egy jelentés arról, hogy Noé hogyan hajtotta végre az isteni utasítást; hogyan értette ezt meg, s miként cselekedett. Látni belőle, hogy a szelleme a kortársaihoz képest jóval magasabb szinten volt. Igen, pontosan megértette, hogy Teremtőjének, akit ő úgy szeret, imád, mi a szándéka, és hogy miként kívánja az megvalósítani. Több szokatlan dolog is volt ebben, de Noé ezeket fennakadás nélkül végrehajtotta.
Először is? Más el nem képzelhette volna, hogy ez a világ el fog pusztulni, ha csak az emberek tudatosan el nem pusztítják. Soha nem láttak még ezelőtt esőt, hisz csupán a felszálló pára nedvesítette meg a föld színét. Soha nem láttak még akkora vízfelületet, amekkora veszélyt jelenthetne a szárazföldi életre, vagy az emberre. Soha nem építettek még ekkora bárkár, hisz nem volt rá szükség a folyókon vagy tavakon való közlekedéshez; soha ennyi állat nem gyűlt még össze egy szűk kis területen, és nem engedelmeskedett az embernek (hisz el lettet vadítva); nem is beszélve arról a szellemi instrukcióról, kötődésről, amely Noé lelkében élt. Ahhoz, hogy mindezeket végrehajthassa a nélkül, hogy valaha is tapasztalatokat szerezhetett volna felőlük; óriási nagy hitre – 'fénylő hitre' volt szüksége. Nem véletlenül nevezik éppen így: Fénylő Hitű. A hit: a nem látott dolgok felől való meggyőződés, és a leendő dolgok biztos várása. A hit alapja a pontos ismeret. Noé hatszáz éves korára és a Teremtővel való szoros kapcsolata révén valóban megkaphatta, és feldolgozhatta azt az ismeretanyagot, amely ennek a hatalmas munkának az elvégzéséhez szükséges. Azonban az Írások beszámolnak arról is, hogy a hit cselekedetek nélkül halott. Nos, Noénak hatalmas élő, cselekvő hite volt. Ettől ragyogott úgy az ő személyisége, és ettől lehetett oly bensőséges kapcsolata a Teremtőjével, a Világegyetem Urával.
A bárkába való beköltözés összecseng a világ megteremtésével. Itt egy kicsi világot kell hat időegység alatt felépíteni; de az egyúttal egy új világ hat nap alatt felépített alapja. Jól mutatja, hogy amikor a Teremtő az egyes napok tevékenységét megalkotta, akkor azt nem a jelen tapasztalható méreteiben hajtotta végre, hanem saját közelségében igen kicsinyben. Majd a hetedik napon tágította ki (vagy lépte meg – Védák). Az embert nem egy egész bolygó urává tett először, csupán egy kicsiny kertet biztosított a számára, hogy ezután majd ő tágítsa ki élőhelyét a szaporodásával, és az élővilág szorgalmas gondozásával; fiai-leányai célirányos és pontos oktatásával.
Nos, éppen ezt jelképezi Noé bárkája is. A mai világkép kicsiny magját, hogy a föld megtisztítása után ez a mag áradjon el határtalan távolságokra. Később találkozunk még ezzel a jelképpel a végleges nagy tisztogatás alkalmával – kétszer is! Armageddonkor és az Utolsó Ítéletkor.
Az Özönvíz
Megjegyzendő, hogy a víz az Írásokban általában a szavak halmazára vonatkozik. Tehát itt az Özönvíz egy általános szócsatát jelképez, jelenít meg, amely némelyeket megítél, egyeseket viszont megment, felmagasztal. Ha az isteni ismeret a gonosz tudásával összecsap, azt hiszem, nem kétséges, hogy melyik kerül ki győztesen. Az Igazság! Tehát figyeljük meg, hogy ez a tökéletes tisztítást eredményező, a vágyak külső felszínén dúló szópárbaj hogyan is zajlik le. Ez szintén előképe az Armageddont megelőző nagy szellemi szétválogató és oktató programnak, s a szócsatát követő ítélet-végrehajtásnak.
"Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján, felfakadának ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyilatkozának. És esék az eső a földre negyven nap és negyven éjjel."
(1Móz 7: 11, 12)
Igen izgalmas esemény lehet; de még izgalmasabb az, amit jelképez. A mélység vizei jelképezik a bukott emberiség szavát, amely felbugyog a sűrű sötétség honából. Az égi csatornák pedig a szellemszemélyek tudását – végeredményben a Teremtő Szavát jelképezik, amely bőven öntözi ismerettel a földet. Itt azonban összekeveredik az alvilág romlott tudásával, s így együttes erővel elárasztják az egész emberi társadalmat, és ami körülveszi azt: a földet. Mindez negyven napig folyik, vagyis a teljes tisztulásig. Az égi szózat megsemmisíthetetlen és tökéletes. Így alkalmas arra, hogy megtisztítsa a teremtésművet a beszennyezett szótól. A démoni szó, akárcsak bármely alkotása, véges és tökéletlen. Így a végtelen és tiszta isteni szó képes azt megsemmisíteni, vagy megtisztítani. Így a mélység tanai végérvényesen kitisztulnak a föld alól, és a felszínéről. Már csak ellenőrzött körülmények köré zárt magja maradt fenn a bárkában. De erről majd később. Az ellenőrizhetetlen rombolás tudományát kiirtotta Isten a földről.
"Ugyanezen a napon ment vala be Noé és Sém és Khám és Jáfet, Noénak fiai, és Noé felesége és az ő fiainak három felesége velök együtt a bárkába. Ők, és minden vad az ő neme szerint és minden barom az ő neme szerint és minden csúszó-mászó állat, mely csúsz-mász a földön, az ő neme szerint és minden repdeső állat az ő neme szerint, minden madár, minden szárnyas állat. Kettő-kettő méne be Noéhoz a bárkába minden testből, melyben élő lélek vala. A melyek, pedig bemenének, hím és nőstény méne be minden testből, amint parancsolta vala Isten őnéki: és az Úr bezára utána az ajtót."
(1Móz 7: 13-16)
Íme, már harmadszor találkozunk ugyanazzal a leírással, persze harmadik aspektusból. Mintha egy harmadik személy szájából hallanánk ugyanaz a történetet. Ez ezért van, mert ezzel jelzi az Isten, hogy mindez biztosan, megerősítéssel megtörtént.
Ha valamit egyszer leírnak? Az egy esemény; ha akarod: hiszed, ha akarod: nem. Ha kétszer hallik ugyanaz, akkor, az bizonyosságot ad az esemény felől. Ha azonban három személy is ugyanarról számol be; akkor az igen fontos, megerősített bizonyosság, amely igen nagy horderejű jelentőséggel bír. Nos: az Özönvíz ilyen. Nagyon fontos volt utána is, ma is, és még sokáig az lesz. Biztos, hogy megtörtént. (Mellesleg gyakorlatilag minden nép legendáiban megtaláljuk a nyomát az egész föld színén.)
Megismerkedünk majd a Mózesi Törvénnyel, ez tartalmazza például azt a szabályt, hogy ha valakit terhelő tanúvallomás alapján kell elítélni, akkor az legalább – kisebb véteknél – két, - halálos bűn esetén – három tanú kell, hogy egybehangzóan bizonyítsa. Erről az eseményről és ennek szükségességéről három személy is beszámol, tehát ez már majdnem felhasználható lesz a Mennyei Bíróság ülésén, (ami jelenleg már zajlik).
"Mikor az özönvíz negyven napig volt a földön, annyira nevekedének a vizek, hogy felveheték a bárkát, és az felemelkedék a földről."
(1Móz 7: 17)
Noé és a vele valók tehát fölötte állnak ennek a világméretű eseménynek. Noét ez nem zavarhatja meg. Az ő feladata, hogy a rábízott átmenteni való kicsiny 'Éden' megfelelő gondozásban részesüljön. Ő tudja, miért kell ezt tenni. A 'Ragyogó Hitű'; jól látja a jövőt, hisz az Isten mutatta meg neki.
"A vizek, pedig áradának és egyre nevekedének a földön, és a bárka jár vala a víz színén. Azután a vizek felette igen nagy erőt vevének a földön, és a legmagasabb hegyek is mind elboríttatának, melyek az egész ég alatt valának. Tizenöt singgel nevekedének a vizek feljebb, minekutánna a hegyek elboríttattak vala."
(1Móz 7: 18-20)
A földrajz-tudósok gyötrelmes keresgélésbe kezdenének (vagy kezdtek is) ezen esemény materiális bizonyíthatósága érdekében. Azonban az idők megjelölése csak néhány ezer éve igazodik a Nap –Föld- Hold mozgásához. Ezek léte előtt is mérték az időt, ha találtak valamilyen periodikus törvényszerűséget az emberiséget megelőző értelmes lények. Korszakokkal korábban (lévén az emberiség nem földi, materiális, tridimenzionális eredetű), más, viszonylag pontosan ismétlődő égi és anyagi univerzum-béli jelenségeket is felhasználtak az idő mérésére. Ilyenek voltak a dél-Ázsiai eredetű népek szemében Brahman, Manu és egyéb magas tisztségeket betöltő emberek megnyilvánulásai és éjszakái által keltett periódusok. Például egy-egy ember életének hossza nem a Föld- Nap periódus, hanem saját reinkarnációs periódusa alapján határozódik meg. Egy-egy emberi nap: egy-egy reinkarnációs periódus a karmája szerint. Háromszázhatvan ilyen reinkarnációs megnyilvánulás egy év… stb. így számolva például az Özönvíz Noé 216 077-ik inkarnációja alatt következett be; az Írások alapján 370-ik inkarnációja alkalmával száradt meg a föld. Hogy eközben a Nap és a Föld milyen periodikus viszonyban álltak egymással, nem tudjuk; azt viszont igen, hogy az Indiai szubkontinens még nem záródott hozzá az Eurázsiai lemezhez. Ugyanis ekkor még olyan óriási hegyek, mint a Himalája, nem léteztek. A mai típusú időszámítás alapjait majd (mai időmérővel számolva) évezredekkel később tették le Bábelben, amit majd az azt követő első világhatalom, Egyiptom papjai tettek tökéletessé, vagyis ma is használhatóvá. (De a Föld és a Nibiru mozgásának összevetése is hasonló számtani eredményekhez vezet.)
Ha figyelembe vesszük, hogy egy-egy megnyilvánulása a kozmikus Világegyetemnek 4 milliárd 320 millió év (ezt már a tudósoknak is sikerült bebizonyítaniuk), és ez idő alatt egy-egy emberi ősatya – Manu – 72-szer inkarnálódik, és semmisül meg; akkor a mi ősatyánk világrendje legutóbb mintegy 60 (millió?) éve keletkezett. Mivel ebből a világrendből már csak 427 000 év van hátra, így könnyen kiszámítható, hogy a Vízözön valamivel kevesebb, mint 60 (millió?) éve volt. Persze más gondolatmenet szerint 4, 5millió éve; megint más szerint viszont csupán 5375 éve volt! (tehát Noé egy-egy reinkarnációja 81 000 mai földi évig tartott, miközben a földön materializálódott élőformák folyamatosan születtek, és pusztultak.
De nem a számok a fontosak, hisz ezt mostani, szilárd kéregbe zárt agyunkkal úgysem tudnánk hitelt érdemlően felfogni, és tanítani. Ezek csupán tájékoztató adatok. A lényeg az esemény; az idejéről elég annyit tudni, hogy a körülötte zajló eseménysorban hol foglal helyet. Ezt a Biblia is ennek megfelelően tárgyalja; nem köti azokat a mai időszámítás áradatába, de mégis a körülötte élő emberekhez és az általuk megcselekedett történetekhez igen pontosan köti. Számunkra a tanulsága a fontos.
Az idézet beszámol arról, hogy az Özönvíz elborította a hegyeket, s a legmagasabb hegyek csúcsán is túlért. Ennek szintén van szellemi értékű mondanivalója. A hegyek a Bibliában a hamis istenimádat különféle formáit jelöli. A víz hatalmas tömege viszont a szót, a tanítást. A föld emberisége által felállított helytelen imádati formákat az összekeveredett vizek teljesen elárasztják, és használhatatlanná teszik. Az Özönvíz gyakorlatilag kiirtja a földről a hamis imádatnak minden lehetséges formáját; így biztosítva helyet az új világban létrehozandó tiszta istenimádati formának. Ebből fog kialakulni az igaz hitre épülő igaz vallás. Ennek kicsiny magja fog elterjedni az egész földön és az égben is. Ennek lesz majd a központja a 'Béke Városa', (Sálem, Jeruzsálem, Mennyei Jeruzsálem).
"És oda vesze minden földön járó test, madár, barom, vad, és a földön nyüzsgő minden csúszó-mászó állat; és minden ember. Mindaz, a minek orrában élő lélek lehellete vala, a szárazon valók közűl mind meghala. És eltörle az Isten minden állatot, a mely a föld színén vala, az embertől a baromig, a csúszó-mászó állatig, és az égi madárig; mindenek eltöröltetének a földről; és csak Noé marada meg, és azok a kik vele valának a bárkában. És erőt vevének a vizek a földön, százötven napig."
(1Móz 7: 21-24)
Tehát ismét álomba borult az emberi világ a 27-ik Manu, Lámekh világa, amit Visnu (a Teremtő Isten arcának egyik neve) az alvilág mocsarából Vadkan alakjában további 30 millió évvel korábban kiemelt, 120 millió éve Matuzsálem elkorcsosult leszármazottai juttatták oda, megharagudván a helyes imádati formát gyakorló emberiségre. Vagyis ekkor sártenger borította a földet. A következő ilyen periódus – mint majd látnivaló lesz – az emberi tevékenység pusztító következménye lesz, és azt követően tűz.
A materializált lelkek elhagyva testüket, már nem reinkarnálódnak tovább, hanem beleolvadnak az Isten teremtő erejébe, s elvesztik emberi önvalójukat. Végleg meghalnak.
A különböző irányból származó 'szavak' százötven napig tartó csatát vívnak egymással és a földdel; míg végül az Igazság győz. Csak így nyilvánulhat meg az újabb emberi világrend. Ellenkező esetben ez lehetetlen lenne. Egy idő múlva a bárka megsemmisülne, s újra kellene kezdeni az egész teremtési munkát.
Az isteni ősatya, Manu ez alkalommal a Biblia beszámolója szerint tizedszer reinkarnálódott. Vagyis kb. 600 (millió?) évvel ezelőtt materializálódott az első előemberi faj. Ezt alá is támasztják a földtörténeti vizsgálódások eredményei is, hisz kb. ekkor jelent meg a földön a materializált értelemben vett élet. Ezek az első egysejtű-szerű élőlények elődje voltak. Majd minden újabb ősatya uralkodása újabb, bonyolultabb formákat eredményezett, míg Noé uralkodása idején kb. 8- 10milió éve jelentek meg az előemberek és fejtársaik (akiknek jóval nagyobb agyuk volt, mint a mienk, s kb. 1. 8-2 millió éve jelent meg a hozzánk hasonló formát öltött, úgy nevezett Homo Sapiens forma. Mindezen formák tökéletes szellemi-genetikai kódja természetesen már a jelen univerzum létrejötte hajnalán készen volt, de csak a 18-ik Manu reinkarnálódott emberként, egy geológiai őssejt formájában materializálódva.
